Lisieux-i Szent Teréznek, a „kis út” szentjének  liturgikus emléknapját, október 1-jén ünnepeljük

Kis Szent Teréz emléknapján tagóvodánkban a mezőkövesdi Boldog Gizella Katolikus óvoda óvodásaival és pedagógusaival töltöttek el óvodásaink és pedagógusaink egy tartalmas délelőttöt tagóvodánk védőszentjének emléknapján.

Védőszentünk élettörténetéből néhány epizódot elevenítünk fel. A cikk alatti képek pedig a keddi nap pillanatait idézik.

Teréz 1873. január 2-án született a normandiai Alençonban. A keresztségben a Mária Franciska Teréz neveket kapta. Szülei, Louis Martin és Marie-Azélie Guérin mélyen vallásosak voltak, mind az öt, a felnőtt kort megélt lányuk szerzetes lett. Az Egyház történetében ők voltak a második házaspár, akiket boldoggá avattak. Ferenc pápa 2015. október 18-án szentté avatta őket. 1888 tavaszán Teréz beléphetett a kármelita apácák kolostorába. 1890. szeptember 8-án tett fogadalmat. A tökéletesség útján akart járni, ezt ő maga „kis út”-nak nevezte, és az embereknek is meg akarta tanítani: szórják az apró áldozatok virágait Jézus felé. A kis út nem más, mint a hétköznapi, apró jótettek, imádságok, önfeláldozás, a mindennapi hűség útját járva jutni egészen közel Istenhez. A kis út a felebarát szeretete, különösen azé, aki mellettünk él, és akit a legnehezebb szeretni. Teréz ezt zseniálisan művelte. Teréz 1897. szeptember 30-án halt meg, ragyogó arccal, a szeretet eksztázisában. Utolsó szavai ezek voltak: „Istenem, szeretlek.” Már 1923-ban boldoggá, 1925-ben pedig szentté avatták. 1925 óta a missziók védőszentje, 1944 óta pedig Franciaország második pártfogója. Szent II. János Pál pápa 1997-ben az egyháztanítók sorába iktatta. Szobra szinte minden templomban megtalálható. Feszülettel, kármelita ruhában ábrázolják, rózsákat hintve – az imái hatására elnyert segítő kegyelem jelképeként.  (Forrás: Magyar Kurír 2024.október 01.)

Videó: https://www.facebook.com/reel/2920668051443540

Névadójukra emlékeztek a Kis Szent Teréz Katolikus Óvodában